Őrültség semmit nem tennünk, ha mindent nem tehetünk is - Gróf Esterházy Miklós nádor

A 3D gondolkodás jegyében nézzük át kezdeti tennivalókat, hangsúlyozva, hogy egyelőre pusztán alapelveket fektetünk le.

Ezek három szó köré csoportosulnak; egyeztetés, megjelenés, képviselet.

1.Egyeztetés

Az egyeztetés nem csak a párhuzamosságok elkerülése miatt fontos, hanem számos egyéb okból is. Elsőként fontos leszögezni, hogy A környezetvédelem arca mozgalom nem szakmai szervezet, nem szakértőkből áll. Ahhoz azonban, hogy a korábban megfogalmazott kulcsfontosságú tudást megszerezhessük, beépíthessük és képviselhessük szükség van a már létező és alapos szakmai munkát végző különböző zöld szervezetekkel való szoros kapcsolattartásra. Azonkívül az egyeztetés minél több, a tágabb értelemben vett környezetvédelemmel foglalkozó de nem szakértőkből álló nagyobb szerveződéssel indokolt már az induláskor. Véleményük és esetleges támogatásuk A környezetvédelem arca mozgalom számára mindig fontos kell hogy legyen. Az egyeztetés azonban természetesen nem korlátozódhat kizárólag a "harmadik dimenzió" körére. Egyeztetni kell gazdasági és társadalmi szervezetekkel is a később részletezendő közös munkák eredményessége és a 3D gondolkodás elterjesztése érdekében is.

2. Megjelenés

A megjelenés mindig fontos szerepet játszik bármilyen kezdeményezés, termék sikerében. Így nagyon fontos ennek alapos kidolgozása, felépítése és folyamatos kezelése. Egy jól megjegyezhető, egyszerű ám ugyanakkor kifejező és hatásos logó elkészítése kulcskérdés. Ma, ha valakitől megkérdezik mi jut eszébe arról, hogy "környezetvédelem" nem egyértelmű, hogy mire fog gondolni. A környezetvédelemnek ezért arcot kell adnunk. Egy arcot, amely majd mindig eszébe jut az embereknek, ha ezt vagy a többi kulcsszót (tudatosság, fenntarthatóság) meghallják. A megjelenés vonatkozik on és offline felületekre egyaránt hiszen mindkettő remek kommunikációs teret biztosít természetesen más-más igényekkel.

3. Képviselet

Ugyanakkor A környezetvédelem arca mozgalom elindulásához nem elegendő az egyeztetés valamint a különböző felületeken való megjelenés, képviselni is kell azt. A képvielet szó szerint értendő. Olyan arcokat érdemes a képviselettel megbízni, akik hitelesen, tárgyilagosan, elszántan képesek a megfelelő tudás/üzenetek átadására. Nem szabad ugyanakkor abba a hibába esnünk, hogy A környezetvédelem arca képviseletét túl sok személyre bízzuk, mert ez a kellő hatékonyság kárára válhat. Ahogy pl "van az országnak" etológusa vagy kertésze ugyanígy lennie kell olyanoknak akik már a puszta megjelenésel közvetíthetik a környezetvédelem üzenetét. Ennek elsődleges célja természetesen nem az ismerté válás, hanem sokkal inkább az, hogy biztosítsa legyen annak a lehetősége, hogy ha valamilyen esemény kapcsán a a környezet szempontjait képviselni szükséges mindenki számára egyértelmű legyen ki az akit erről érdemben kérdezni lehet.

Tehát az egyeztetés, megjelenés kialakítása és a képviselet tisztázása lesznek azok a legelső teendők amelyek A környezetvédelem arca mozgalom indulásakor mindenképpen el kell végeznünk.

A következőkben a "másik két dimenzióval" való együttműködésről kell szólnunk.xtimthumb.php,qsrc=,hwww.bonphotobonaire.com,_wp-content,_uploads,_2011,_05,_031408-131024-XL.jpg,aw=700,ah=,azc=1,af=.pagespeed.ic.4EA9E8Mj8z.jpg

Címkék: logó arc tudás képviselet egyeztetés megjelenés 3D gondolkodás

A bejegyzés trackback címe:

https://akornyezetvedelemarca.blog.hu/api/trackback/id/tr725283080

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egyeztetés, megjelenés, képviselet 2013.05.16. 22:39:02

Ma, ha valakitől megkérdezik mi jut eszébe arról, hogy „környezetvédelem” nem egyértelmű, hogy mire fog gondolni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása